Hogyan lesz a könyv?

Amikor a könyvkiadásról esik szó, rögtön a könyvkiadókra gondolunk, hiszen így logikus. Kéziratunkkal a fiókunkban reménykedni kezdünk, hogy ha abból megfelelő helyen megjelentetünk részleteket, előbb-utóbb feltűnik valakinek, hogy zsenik vagyunk, és térden állva fognak könyörögni, hogy kiadhassák a könyvünket. Vagy: elkezdünk tárgyalni különböző kiadókkal, akik a nagyi szakácskönyvétől a gyerek rajzain át mindent hajlandóak bekötni…

Kókuszgolyesz forever :-)

Amikor megnyitottuk a kávézót, úgy gondoltam, semmi nem lesz, ami átlagosnak mondható, csakis igazi olasz sütik, olasz receptek alapján készült kávékülönlegességek, a szó szoros értelmében egy cseppnyi, egy morzsányi Itália. Az elképzelés persze megvalósult, de azért kellett némi engedményt tenni, főleg a gyerekek miatt. Őket a cannolo vagy a zöld színű torta alla menta annyira…

Örömködős

Jó érzés, ha ajándék vagy. No, nem a szó szoros értelmében…  A Frizzo ajándékutalványairól már írtam, a könyvekkel ugyanez a helyzet. Mivel az első kötet is éppen karácsony előtt jelent meg két évvel ezelőtt, már akkor is meghatottak azok a levelek, amelyekben az írásom mint ajándék szerepelt. És most is. Valaki megvette, dugdosta, becsomagolta, odaadta… és aki…

Sgroppino alla fragola

Lassan itt a tavasz! Vagy még nem? Bocsi. 😀 😀 Pedig egy epres (vodkás, proseccós) koktél már lecsúszna! 😀