Könyvbemutatóóóó!!!

Ha van olyan, hogy “örömzene”, kellene legyen “öröm-könyvkészítés” is. Az utóbbi hónapok ennek jegyében teltek. A “Roba di Tiberio”-t könyvkiadó bevonása nélkül, teljes egészében magánkiadásban adjuk ki. A munkálatokban egy számomra kedves, lelkes csapat volt a segítségemre, akik mindannyian szívügyüknek tekintették ennek a kötetnek az elkészítését. Szinte sajnálom, hogy a végére értünk a munkának. 🙂

Akik olvasták az “Un’ombra – egy pohár bor” című útinaplót, már sejthetik, mire számíthatnak. Az első kötetben Velencét, az északi műemlékvárosokat és tavakat jártuk végig együtt, közös sétánkat San Marinónál fejeztük be. Most, a második kötetben Toszkánából indulunk, és meg sem állunk Szicíliáig. Művészettörténeti és történelmi érdekességek, városi legendák, filmhelyszínek, személyes benyomások és saját fotók várnak benneteket a lapokon.

Az első és a második kötet egyaránt megvásárolható lesz a könyvbemutatón, ahová szeretettel várlak benneteket. A helyszín a saját kávézóm, amelyet Luigi Frizzóról, Velence leghíresebb könyvesboltjának tulajdonosáról neveztünk el, és ahol (természetesen) olasz kávékülönlegességeket, koktélokat és olasz receptek alapján készült édességeket kóstolhattok majd.

Ha bármi kérdésetek van, írjatok a robaditiberio@gmail.com e-mal címre.

Ci vediamo! Ott találkozunk! 🙂
Alessia

Caffé Frizzo, Biatorbágy, Vasút u. 7.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s