Napi három “hűha!” és két “mmmm…”

Beszélgettünk róla, mi a siker. Nyilván a mennyiség. A látogató, a pénz. Ezzel nem tudok vitatkozni. Vagy mégis? Nekem siker már az is, hogy megvalósítottam az álmot, amiért 12 éve elvégeztem két iskolát, és meg tudtam nyitni a kávézót. Siker, hogy – bár a könyököm megsínylette – ki tudtam rakni mozaikkal a vendégmosdót. Hogy feltettem egymagam a betűs tapétát. Hogy levezényeltem az üzlet kialakítását addig veszekedve a kivitelezővel, míg olyan nem lett, amilyet akartam. Siker, ha lefordítok egy olasz receptet, és a sütemény olyan lesz, amilyen a képen, ha elkészítem a Pedrocchi-t úgy, ahogyan azt Padovában is teszik (két olaszos idegenvezető, és számos internetes video instrukciói alapján 🙂 ).

Siker, amikor a vendégek visszajönnek. Amikor a giga-koktélos pohárban leteszem eléjük az Aperolt, amin látszik, hogy nincs kispórolva belőle az anyag, a poharat nem a jégkockák töltik ki, és azt mondják: “hűha…!”. Amikor szájukba veszik az első falat ciambellát, és a citrusok íze “mmmmm….” oszlik el a nyelvükön. Amikor vissza-visszatérve szép lassan a végére érnek egy fotóalbumnak vagy egy képregénynek, vagy az itt lévő útikönyvek alapján megtervezik olaszországi utazásukat – pont ahogy elképzeltem, amikor a könyves profilt választottam. Vagy amikor óvatosan, de örömmel fogják a tenyerük közé a Zsolnay-t, amiben a karamellás cappuccinójuk érkezett.

Vianne a Csokoládéban nem számolta a vendégeket, azoknak viszont, akik betértek az üzletébe, igyekezett a kedvüket keresni, megtalálni a nekik való ízt, igyekezett elcsábítani őket a minőséggel és a különlegességgel. Hobo azt nyilatkozta egyszer: a koncertet akár egy embernek is meg kell tartani ugyanolyan színvonalon. Ismertem katolikus papot, aki hat emberért is ugyanolyan igényesen mondta el a homíliát, mintha tele lett volna az ötszáz férőhelyes templom. Ők már tudták, hogy az egy ember – mindenki.

Mire ide eljutottál az olvasásban, biztos az pörög a fejedben, hogy hát igen, kedves Alessia, de meg is kell élni valamiből. Egyetértek, és nyilván ez a nehezebb része a dolognak. De hinni kell abban, hogy “jutalma van a jónak”, hogy ha valamibe száz százalékig beleteszed magad (időd, munkád, tudásod, szorgalmad, kreativitásod, érdeklődésed, szépérzéked, kedvességed… minden jó tulajdonságodat, amid van), akkor annak tényleg megterem a gyümölcse, ha elég időt adsz neki. Így kell lennie.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s